Amikor az egészséges életmód kerül szóba, akkor mindenki némi önkínzásra gondol, hiszen valljuk be, egészségesen élni, jól étkezni, sportolni, tudatosan élni az életünket, bizony csakis hatalmas önfegyelemmel valósítható meg.
Ugyanakkor ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ne lehetne akár örömünket is lelni abban, hogy odafigyelünk önmagunkra, a testünkre. Gondoljunk csak bele abba, hogy milyen örömet tud okozni egy zöldségekből, csirkemellből és akár bulgurból álló étek! Ugye, nem csak a pacal lesz az, ami finom?
Furcsamód azonban, ha az egészségről esik szó, a legritkább esetben beszélünk az intim részekről, holott ennek is megvolna a kellő létjogosultsága. Mi azonban nem hibázunk, ezért egy kicsit kitérünk a nők intim egészségére a mai cikkünkkel!
Ne csak karra és popsira gyúrjunk!
Elsőre talán nem is gondolnánk, hogy a LoveSexshop.pl felnőtt játékszerei között akad olyan, ami minden, csak nem játék. Vagyis inkább játékszer is, meg nem is. Mert hogy a sokak által ismert gésagolyók nem pusztán testi örömöket kínálnak. Az elsődleges céljuk ugyanis a hüvely falának, az izmainak az erősítése.
Hogy miért is olyan fontos ez? Többek között azért, mert egy erős, rugalmas hüvelyfal megkönnyítheti mind a szülést, mind pedig az azt követő regenerációt, valamint megelőzhet egy sor időskori gondot, többek között az inkontinenciát.
Végezetül a szexuális élet terén nyújtott eredményei mellett sem mehetünk el szó nélkül: minél jobb állapotban van a hüvelyfal, annál élvezetesebb lesz mindkét fél számára az együttlét.
De hogyan használjuk?
Fontos kiemelni, hogy elsődlegesen a méret a lényeg itt: a kezdés során minél nagyobb golyókkal érdemes kezdeni, és utána csökkenteni a méretet. A cél az, hogy a hüvely izmaival bent tartsuk a golyókat. Természetesen a golyók össze vannak fűzve, így bármikor egy mozdulattal eltávolíthatóak.
Kezdőknek érdemes először fekvő pozícióban próbálkozni, a haladóbbak már akár házimunka közben is gyakorlatozhatnak, de ahogy fentebb említettük, akár a hálószobában is hasznát lehet venni ezeknek a különleges golyóknak – akár előjáték gyanánt is!
Persze a fentebb említett webáruházban számtalan változat megtalálható, így biztosan mindenki rábukkan majd arra a darabra, amelyik számára a legideálisabb lesz.
A testünket ér megismerni!
Sokan felnőttként is ódzkodnak attól, hogy a saját testükkel ismerkedjenek, pedig ez nem pusztán élvezeti célból lenne lényeges. A fentebb megnevezett webáruház számos olyan eszközt kínál azoknak az embereknek, akik számára nem mindegy, hogy intim egészségük teljes legyen.
Érdemes tehát szétnézni az oldalon, mert számtalan olyan terméket találhatunk, amelyek egészségesebbé, boldogabbá és kiegyensúlyozottabbá tesznek minket. Ma már nem ciki teljeskörűen gondoskodni magunkról, így ez alól az intim részek sem képeznek kivételt.