álláshirdetések

Fejlődő lehetőségek a vidéki munkaerőpiacon – állás Nyíregyházán és környékén

A magyarországi munkaerőpiac sokáig a területi egyenlőtlenségektől volt hangos, mostanra azonban egyfajta egyensúlyi állapot látszik beállni. Ebben nagy szerepe van a vidéki régiók gazdasági fejlődésének is, hiszen ez új munkahelyeket teremt, mely a jövőt is megalapozza.

Állandó átalakulásban

Az állások piacával kapcsolatban meglehetősen gyakran használt jelző az, hogy dinamikus. Ez persze nem véletlen, hiszen a kínálat valóban folyamatosan változik, az online felületeken napról-napra jelennek meg az újabb nyitott pozíciók, régiótól vagy konkrét várostól függően pedig sokszor szinte nehézzé válik naprakésznek maradni az aktuális lehetőségekkel kapcsolatban egy ennyire képlékeny kínálatban. Az állásportálok szerepe ebben pedig óriási, hiszen a munkáltatók rajtuk keresztül hirdetnek, így pedig a jelentkezési folyamat is náluk kezdődik.

Ami a hazai viszonyokat illeti, a dinamizmus itt is megjelenik, napjainkban talán még erősebben, mint eddig, hiszen sok olyan állás is felbukkanhat a kínálatban, amik eddig egyáltalán nem képezték annak részét. Ez elsősorban a vállalati struktúrák átalakulásának és a technológiai fejlődésnek köszönhető, melyek együttes sok esetben egészen új pozíciókat teremt, ezzel is színesítve az álláspiacot. A másik jellemző jelző ugyanakkor az egyenetlenség, mely már kevésbé szerencsés tendencia.

Ez az egyenetlenség itthon elsősorban abban jelentkezik, hogy az álláshelyek zöme Budapesten és környékén érhető el, hiszen a gazdasági tevékenység oroszlánrésze is itt zajlik. Ez a tény pedig minden esetben szorosan összefügg a munkaerőpiaccal, így sajnos továbbra is elég fejnehéznek számítanak a hazai viszonyok. A vidéki régiók utóbbi időben tapasztalható felzárkózása ugyanakkor nagyon is üdvözlendő fejlemény, hiszen ez segíthet némiképp zárni az ollót és több régióban is rendezni a munkaerőpiaci viszonyokat. Ebbe a fejlődési ívbe illeszthető bele sok állás Nyíregyháza környékén is, ahol sok új lehetőséggel találkozhatnak az ott élők.

A keleti felzárkózás élvonalában

A keleti felzárkózás kifejezés talán némiképp félrevezető, hiszen bár Budapesthez vagy a dunántúli régiókhoz képest valóban kissé leszakadó térségről beszélhettünk sokáig, itt is a munkavállalók egy jelentős rétege volt képes megtalálni a saját boldogulását. Ami Nyíregyházát és környékét illeti, ez elsősorban a mezőgazdasági tevékenységben csúcsosodott ki, hiszen az Alföld e részén is ez a szektor jelentette a fő bevételi forrást. A nagyobb vállalatok megszűnése vagy felaprózódása azonban egy időben nehéz helyzetbe sodorta ezt a régiót.

A legújabb kori tendenciák ugyanakkor egy bizonyos fokú átrendeződést mutatnak, melyben az agrárium továbbra is fontos szerepet tölt be, ugyanakkor egyre nagyobb hangsúlyt kap az ipari tevékenység, illetve Nyíregyházán a jövő építése is egyértelműen elkezdődött. Ma már sok állás Nyíregyháza ipari tevékenységéhez kötődik mindamellett, hogy a mezőgazdaság is jelentős munkáltatói szektor maradt. Az ipar megerősödése pedig természetesen a környéken megjelenő új vállalatok tevékenységének egyenes következménye.

Az ipari szektor egyik nagy előnye, hogy a benne működő cégek jellemzően nagyobb létszámú munkaerő alkalmazására képesek, jelenlétük pedig általánosságban is erősíti egy térség gazdaságát. Ez az erősödés pedig további nagyobb gazdasági szereplők megjelenését eredményezheti, így sok állás Nyíregyháza környékén várhatóan majd csak ezután létesül majd. Ez a folyamat pedig a régióban több helyen is elindult, így például jól látszik az is, hogy rengeteg állás Debrecen legújabb ipari üzemeiben érhető el, mely akár a Nyíregyháza környékén élők számára is opció lehet.

álláskeresés

A cél: a munkaerő helyben tartása

Ahogy említettük, a hazai munkaerőpiac és ezzel együtt a gazdaság is meglehetősen dinamikus és folyamatos változásban van. Ez mostanában szerencsére inkább fejlődést jelent, de a keleti régiókban is jól tudják azt, hogy a jelen erősödését a jövőben is fenn kell tartani, így a tudatos építkezés talán fontosabb, mint valaha. Ennek a kulcsa pedig a jövő generációkban keresendő, melynek alapját az átgondolt oktatás jelenti. Nyíregyházán erre is gondolnak, hiszen a helyi egyetem duális képzései nem csak a szakemberek képzését, hanem az elhelyezkedésüket is segíti, ezzel helyben tartva a munkaerőt.

Az egyetem jelenléte ráadásul munkaerőpiaci szempontból is jelentős, hiszen az ilyen méretű oktatási intézmények nagy létszámú munkavállalót foglalkoztatnak, így tovább növelhetik egy térség vonzerejét is. Az oktatás kiemelt szerepére szintén jó példa lehet a közeli Debrecen, mely egyetemvárosként nagyon jól tudja, mekkora szerepe van a minőségi oktatásnak és a felnövekvő generációk megfelelő képzésének. Ez a filozófia pedig egyértelműen terjed, így ma is sok állás Nyíregyháza egyetemi életéhez köthető.

A jelen tehát abszolút pozitív képet fest a keleti régiók gazdaságát és ezzel együtt a munkaerőpiaci lehetőségeket tekintve, a jövőbe tartó elképzelések gyakorlatba való átültetése pedig hosszabb távú bizakodásra is okot ad. A térségben az utóbbi időben megjelent nagyobb ipari vállalatok pedig szintén azt mutatják, hogy ez a vidék is jó úton jár a gazdasági erősödés felé. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy egy állás Nyíregyháza környékén ma már sokkal többet jelenthet, mint akár csak pár évvel ezelőtt.

Kérjük, támogass bennünket egy megosztással!

Vissza az oldal tetejére