rendszerezés ősszel

Rendszerezés ősszel

Ősszel a gyerekek végre elindulnak az iskolába, kicsit több időnk marad az otthonunkat rendbe szedni. A nagytakarítás is aktuális, de valljuk be, a rendszerezés kicsit kreatívabb, és szinte mindig időszerű feladat. Minden rendszerezés az ötletek összegyűjtésével kezdődik. Nem érdemes összecsapnunk a rendszerezést, mert akkor a munkánk gyümölcsét nem sokáig élvezhetjük. Először szedjük össze akár fejben, akár egy papírra vetett vázlatban, hogy milyen holmit akarunk rendszerezni. A rendszerezés – ahogyan a neve is sugallja – megkívánja a tervezést. A ruhákat és a gyerekjátékokat talán a legkönnyebb, egyben a legtöbb idő is rendszerezni.

Ruhák rendszerezése

Ahhoz, hogy a szekrényben tényleg rend lehessen és ez a rend ne csak rövidtávon tartson ki, célszerű a ruhákat valamilyen szisztéma szerint rendbe
raknunk. Például a polcokat külön kinevezhetjük egy-egy típusú ruha tárolására. Így külön polcon tartjuk a nadrágokat és szoknyákat, külön polcon a rövid ujjú felsőinket, a vastag pulcsik pedig mehetnek megint egy külön polcra. Van aki a vállfás megoldásra, mások pedig a polcos-összehajtogatós megoldásra esküsznek.

Bárhogyan is, érdemes a ruháinkat a rendszerezés előtt megfelelőképpen szelektálni. Azokat a darabokat, amelyeket az elmúlt két évben nem hordtunk – kinőttük, egyszer majd belenövünk, és társai – azokat érdemes vagy a szekrény legfelső, alig használatos polcára pakolnunk vagy csak egyszerűen bezsákolnunk és a tárolóban vagy a padláson elhelyeznünk, de akár el is ajándékozhatjuk azokat, ha már egészen biztosak vagyunk benne, hogy többé nem fogjuk viselni. A gyerekszobában jó ötlet a ruhásszekrényben az egyes polcokra akár feliratokkal, akár kis rajzzal szemléltetni, milyen ruhaneműt is pakolunk arra a polcra. Így a gyerekek már egészen korán megtanulhatnak rendszerezetten pakolni, ráadásul egy zokni kereséséhez nem kell majd feltúrni az egész nadrágos-pulcsis polcot, hiszen mindent szépen külön tudsz tárolni, a gyerekek pedig megszokják a ruhák rendben történő elpakolását. Ha nincs kihúzható fiók, a zoknikat és a fehérneműt érdemes külön dobozba vagy kis műanyag kosárba pakolni, hogy biztosan ne keveredjenek be a többi ruha közé és ne kelljen egy öltözködéskor kisebb kutatómunkát végezni az elveszett zokni megtalálásához.

fiókelválasztó rendszerezéshez



A fiókba helyezhetsz fiókelválasztókat is, így a nagyobb fiókba is könnyen be tudod pakolni a fehérneműket anélkül, hogy azok összekeverednének és öltözködéskor sokáig kelljen keresgélned a kedvenc darabjaidat! Ha nem szeretnél fiókelválasztóba invesztálni, te magad is könnyen készíthetsz erős kartonpapírból, amit bevonhatsz például öntapadós fóliával. De ha nem érzed magad túlságosan kreatívnak, akkor bármelyik közeli üzletben vagy kisebb boltban szerezz be kicsi kosárkákat vagy dobozokat, és abba könnyedén rendszerezni tudod a zoknikat és a fehérneműket.

Gyerekjátékok tárolása

A gyerekjátékok tárolására a gyerekszoba kialakításától, stílusától függően használhatsz felcímkézett kartondobozokat, műanyag ládákat, de kifejezetten gyerekjátékok tárolására kínált tárolókat is. A fürdőszobába érdemes egy külön tárolót helyezned a fürdésnél használatos gumikacsa és fürdős játékok elhelyezésére. Így nem kell minden este keresgélned a gyerkőc kedvenc játékait, amelyek nélkül nem hajlandó fürcsizni!

Fontos iratok, mappák tárolása

Rendszerezéskor az iratok és a fontos papírok szortírozásakor nagyon ügyelj arra, hogy egyetlen olyan dokumentumot se dobj ki, ami később még fontos lehet! Érdemes minden iratot mappába helyezni témakör szerint és feliratozni vagy felcímkézni, így a későbbiekben egy dokumentum keresésekor nem kell majd az összes mappát végignézned, könnyedén meg fogod találni, amit keresel. A fontos papírjaidat lehetőség szerint ne a nappali könyvespolcán tárold, hanem olyan helyen, amelyhez rendszerint csak te férsz hozzá, a magánjellegű adatokat érdemes mindig vigyázva őriznünk!

Apró dolgok rendszerezése

A kisebb holmik rendszerezésére Te magad is készíthetsz kis rendszerezőket, vagy pakolhatod azokat kicsi kosarakba, esetleg szerszámok tárolására használatos dobozokba. A kreatív tevékenységhez szükséges apróságok, mint például a gyöngyfűzés vagy a varrás eszközei kényelmesen és átláthatóan elférnek egy strapabíró szerszámtárolóban, ráadásul így nemcsak az eszközök tárolása oldódik meg, hanem a keresésükkor az átlátható tárolók segítenek könnyen eligazodni a holmijaid között. A kreatív tevékenységet végzők hajlamosak halogatni az eszközeik rendszerezését és így hamar a színes káoszban találhatják magukat. Saját tapasztalatból tudom, hogy a rendszerezés az alkotás első eleme kell, hogy legyen, különben mindig pontosan azt az eszközt nem fogod találni, amire éppen a legnagyobb szükséged lenne.
Most, hogy végre itt az ősz, kicsit kisebb lesz a zsongás a házban, nagyobb lesz a hely, kezdd el összerendezni a lakásban a holmikat, hogy a karácsonyi készülődést megelőzően ezzel már ne legyen dolgod, akkor már csak a kellemes elfoglaltságot jelentő dekoráció maradjon!

Kedvenc háztartási gépeink

Tesla Coffeemaster ES400 kávéfőző darálóval

Tesla Robotstar IQ100 Intelligens robotporszívó

Happycall Axlerim Z turmixgép, fehér

Captain Jerky 110 aszalógép

PureLine 600 vízszűrő rendszer

Kérjük, támogass bennünket egy megosztással!

Kedvenc háztartási gépeink

Vissza az oldal tetejére