Az ünnepi szezon közeledtével kézműves karácsonyi ajándékok cikksorozatunkban olyan magyar kézműves alkotókat mutatunk be nektek, akik minőségi alapanyagokból, aprólékos munkával, szívvel-lélekkel készült csodákat alkotnak! Idén vásárold meg a karácsonyi ajándékokat magyar kézművesektől!
Ebben a cikkünkben a Filcinke alapítóját és gyönyörű termékeit mutatjuk be nektek!
Amióta az eszemet tudom, mindig szerettem alkotni (rajzolni, festeni, gyurmázni). Első önálló kézműves remekművem -hogy ilyen nagy szavakat használjak, egy anyák napi ajándék volt, általános iskolában. Egy nagy piros varrott szív, az Édesanyámtól tanult pelenkaöltéssel, szépen, egyenletesen körbevarrva. Minden szeretetem benne volt abban a nagy szívben.
Édesanyám megtanított kötni, horgolni, és a kézi varrás alapöltéseit is ő mutatta meg nekem, anyai nagymamám pedig gyönyörűen hímzett. Ezeket szeretném majd én is átadni három lányomnak, Blankának, Flórának és Tündének.
Az első találkozásom a filccel már több, mint 10 évvel ezelőtt történt, amikor a legidősebb lányom farsangi jelmezéhez kerestem alapanyagot. Ebből a találkozásból pedig szerelem lett….no, nem első, de harmadik látásra egészen biztosan.
Az évek során egyre jobban megismertem ezt a textilanyagot. Hajtott a vágy, hogy kifürkésszem mennyi lehetőség rejlik még benne? Jobb sorsra érdemes, minthogy pusztán székláb alátétként végezze! J
Szeretem látni, ahogy a kis anyagdarabokból öltésről-öltésre, illesztésről-illesztésre a kezeim alatt végül megszületik egy kis csoda. Már-már gyermeki boldog lelkesedéssel nézem aztán az elkészült díszt, és szinte látom magam előtt, ahogy ugyanolyan mosollyal és örömmel veszi kézbe az is, akinek készült.
Karácsony közeledtével jellemzően egyedi, személyre szabott kérésekkel keresnek meg. Emellett –bár a sorozatgyártás nem a szívem csücske, – de Filcinke műhelyemben készülnek 20-30 darabos azonos mintájú termékek is, ezeket többnyire ovisoknak, iskolásoknak kérik, de munkatársak karácsonyi ajándékai is innen kerülnek ki.
Már harmadik éve, hogy a karácsonyi slágertemékem a mini pulcsi. Ezek a tenyérnyi nagyságú díszek színben és mintában egyaránt idevarázsolják a mosolygós, vidám karácsonyi hangulatot. A kis vállfákat is magam hajlítom, gemkapocsból.
Elsősorban magyar gyártású gyapjúfilccel dolgozom, de szeretem a polyfilcet is, gazdag színskálája miatt.
A termékek készítése mellett, olykor kézműves foglalkozásokat is tartok, elsősorban gyerekeknek. Nagyon szeretek gyerekekkel együtt varrogatni, nem csupán a technikai oldalát megmutatni, hanem az évek alatt szerzett tapasztalataimat is igyekszem átadni nekik. A kézműveskedés során egyfajta lelki többletre teszek szert. Úgy gondolom az nem elég, ha valaki megtanul varrni, hiszen a mai digitális világban már „mindent is” el lehet sajátítani a különféle videómegosztó oldalakon. Azt a pluszt, azt a töltetet, amitől egy varromány igazi alkotássá, egy örömforrássá tud alakulni, azt csak személyesen lehet átadni.
A szüntelen próbálkozás, kísérletezés, az anyagismeret bővítése, a rengeteg tervezés, sablon, kibontott és újravarrt minta, a rengeteg pozitív vásárlói visszajelzés, ezek mind-mind kikövezik azt az utat, amely végül egy sikeres termékhez vagy kollekcióhoz vezet.
Nagyításért kattints a képekre!
Gyere és válogass a Filcinke termékek között, hogy karácsonyra igazán csodaszép kézműves ajándékokkal kedveskedhess szeretteidnek!