A rohanó és felszínes világunkban egyre nagyobb stressz nehezedik a nők vállára. Maximalista munkatárs, mosolygó feleség, gondoskodó édesanya, csinos nő … csakhogy néhányat soroljunk a szerepek közül, amelyeknek ma egy nő megpróbál sokszor erején felül is megfelelni.
Adél a harmincas évei végén járó édesanya, aki marketingesként dolgozik főállásban egy multinál, hazaérve rendezi a háztartást, neveli két tinédzser gyermekét és időnként még a férjét is elkíséri az üzleti találkozókra. Megszervezi a nyaralásokat, a gyermekek iskola utáni elfoglaltságait, csatlakozott a szülői munkaközösséghez és hétvégente amikor csak teheti, az idős szüleinek segít. Kívülről irigylésre méltó életet élnek a férjével, mégis valami olyasmi is megbújik a háttérben, amiről senki nem sejt semmit. Adél mostanában egyre többet néz a pohár fenekére esténként. Az elején csak egy-egy pohár bor segített elfeledtetni a nap fáradalmait a homályba burkolózott teraszon, de idővel ez mindennapossá vált Adél számára és az egy pohár bor már kevésnek bizonyult. Lassacskán azt vette észre, hogy már szinte várja a magányos estéket, amikor a család már alszik, minden elcsendesül és az alkohol segít elnyomni a stressz okozta folyamatos feszültség érzését. Adél története korántsem egyedi, egyre több nő szenved valamilyen addikciótól vagy másnéven függőségtől, ami a mindennapok nehézségeit tompítja.
Mikor beszélünk függőségről?
Sokan azt gondolják, hogy az elfogyasztott szer mennyisége határozza meg a függőség mértékét, pedig valójában a rendszeresség az, ami mérvadó. Alkoholizmus esetén például általában nem tekintik alkoholistának azt, aki havonta egy-két alkalommal nagyobb mennyiségű alkoholt fogyaszt. Függőnek minősül azonban az, aki rendszeresen, például egy vagy kétnaponta megiszik akár csak 1-2 sört vagy felest és ha ezt nem teheti meg, akkor sóvárgás, vágyakozás érzése tör rá.
Az addikció – legyen szó alkoholizmusról, gyógyszerfüggőségről vagy bármilyen szer használatáról – rendszerint lassan alakul ki. Egy idő után azonban masszívan az életünk részévé tud válni, ha nem kérünk időben segítséget vagy nem vesszük elejét a függőség kialakulásának. Tönkreteheti az egészségünket, a szociális kapcsolatainkat, a teljesítő képességünket és összességében az egész életünkre negatív hatással lesz.
Miért tabu az addikcióról beszélni a nők körében?
Nos, talán nem újkeletű, ha azt mondjuk, a nőket hamarabb megbélyegzik bizonyos cselekedetekért, mint a férfiakat. Még manapság is elfogadottabb, ha egy férfi alkoholizál, mintha egy nő teszi ugyanezt. Különösen akkor, ha egyedülálló anyákról vagy magas beosztásban dolgozó nőkről beszélünk. Ha egy családapa esténként megiszik egy-két doboz sört, akkor azt azért teszi, mert a sok munka és a gyereknevelés stresszes számára és „megérdemli” a kikapcsolódást. Ellenben, ha egy családanya teszi ezt, azonnal rossz és felelőtlen anyának titulálja a környezete. Éppen ezért egy nő jellemzően nem beszél a függőségéről és nem vállalja fel azt nyíltan még a barátai előtt sem, mert fél a kirekesztéstől és a megbélyegzéstől.
A társadalmi elvárások igen magasak a nők felé, pláne, ha már édesanyaként is helyt kell állniuk. De a fiatalabb, egyedülálló nők helyzete sem könnyebb. Ha egy fiatal férfi minden hétvégén bulizni jár és többet iszik a kelleténél, az sokkal elfogadottabb, mintha egy nő tenné ugyanezt.
Nem csoda hát, hogy az addiktív nők káros szokásai a négy fal mögött rejtve maradnak, ezzel is nehezítve a helyzetből történő kiútkeresést. Hazánkban például meglepően gyakori az úgynevezett „zugivás”, amikor az érintettek az otthonuk csendjében, esténként vagy napközben a pohár fenekére nézve próbálják túlélni a napokat. A túlzott alkoholfogyasztás a nők körében sokkal gyakoribb, mint azt gondolnánk, de az esetek többsége soha nem derül ki, maximum csak a közeli hozzátartozók számára.
Az alkoholizmus mellett az utóbbi években megjelent az abszolút legálisnak tűnő addikció is, a nyugtatókon és altatókon való függés. Mivel ezeket orvos írja fel, az érintett könnyen meg tudja magát győzni azzal, hogy ez csak egy teljesen természetes orvosi segítség a mindennapi stressz ellen való megküzdésben. Ez is egy hatalmas probléma, mert ahelyett, hogy egy-egy alkalommal valóban segítene a gyógyszer, a rendszeres szedésével csak függőséget okoz. Az alkoholizmus mellett ez a második, idehaza igen gyakori függőség, amely a nők körében egyre sűrűbben fordul elő.
Segítségkérés helyett elutasítás
A segítségkérés útjában álló legnagyobb akadály rendszerint nem a szándék hiánya, sokkal inkább az a bénító félelem, hogy túl sok a vesztenivalója. Egy addikcióval küzdő nő fejében gyakran a legrosszabb forgatókönyvek kelnek életre, amikor a segítségkérésre gondol. Ha kiderül rólam, hogy függő vagyok, akkor „Mit fog szólni a férjem/családom? Elveszítem a barátaimat? Elveszíthetem a munkámat?” – ilyen és ehhez hasonló gondolatok bénítják meg a tenni akarást. Családanyaként a gyermeke elvesztésétől is sokan félnek, mert azt gondolják, alkoholistaként elveszik tőlük a gyermeküket. Ezek a félelmek sokszor sajnos teljes elszigetelődéshez vezetnek és a segítségkérést elodázva a legjobb esetben is csak saját maguk próbálnak meg kilábalni a helyzetből. A legtöbb addikcióval küzdő érintett azonban inkább tagad és hárít, nem akar szembesülni az igazsággal. Így könnyebbnek élik meg a mindennapokat és nem kell a bűntudattal sem szembenézniük.
Ahhoz, hogy valaki merjen segítséget kérni akár a családtagoktól, akár szakembertől, nagy elszántságra van szüksége. A hazai szakemberek szomorú tapasztalata az, hogy amikor a környezet észreveszi a problémát vagy az érintett segítséget kér, akkor gyakori az elutasítás, a felelősségre vonás és a vádaskodás ahelyett, hogy segítséget nyújtanának. Ha azt látjuk, hogy egy családtagunk vagy barátunk függőséggel küzd, próbáljunk meg segítő kezet nyújtani ítélkezés helyett. Az utóbbi ugyanis nem oldja meg a problémát, ellenben még inkább elmélyíti azt.
A kiút első lépcsőfoka
A gyógyulás felé vezető út első, és talán legnehezebb lépése a valódi őszinteség önmagunkkal: a beismerés, hogy a függőség nem jellemhiba, és még csak nem is az akaratgyengeség jele. Az addikció nem más, mint egy betegség, amiből egyedül szinte lehetetlen vagy rendkívül nehéz kigyógyulni. Szerencsére hazánkban már léteznek olyan támogató közösségek, és profi szakemberek, akik valóban segíteni tudnak az érintettnek.
A kilábalás folyamatának egyik legjobb kiindulópontja egy addiktológiai konzultáns felkeresése. Az addiktológiai konzultáns egy olyan szakember, aki ítélkezésmentesen és maximális diszkrécióval segít feltárni a függőség mögött meghúzódó valódi, mélyebb okokat, legyen szó traumáról, vagy bármilyen egyéb stresszforrásról. Ezt követően személyre szabott, lépésről lépésre követhető felépülési tervet dolgoz ki, ezzel egy reális és könnyen átlátható utat mutat az érintettnek a cél felé, ami nem más, mint a teljes gyógyulás.
A konzultációk során az addiktológiai konzultáns teljes mértékben egyenrangú partnerként kezeli az érintetteket, és a hallott információkat teljes titoktartás övezi. Így nem kell aggódnia senkinek sem, hogy kiderül a függősége, ha ezt szeretné a lehető legdiszkrétebben kezelni például a munkahelyén vagy a baráti társaságban.
A gyógyulás folyamatához az addikció típusától függően orvosi vagy pszichiátriai, esetleg pszichológusi segítséget érdemes igénybe venni. Nagyon sokat segíthet az egyéni vagy családterápia, de az érintettnek érdemes lehet felkeresnie a közelben elérhető anonim alkoholisták csoportját is. Ezek mind-mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy könnyebben kilábaljon a függőség csapdájából. Fontos azonban megjegyezni, hogy a drasztikus életmódváltás, és sokszor a gondolkodásmód megváltoztatása is szükséges ahhoz, hogy a gyógyulás folyamata eredményes legyen.
Ne kezeljük tabuként
A nők körében gyakori addikciókról érdemes nyíltan beszélnünk és nem tabuként kezelni azt. Talán, ha a társadalom szintjén eljutnánk arra a pontra, amikor egy ilyen betegséget bárki bátran felvállalhatna és nem kellene félnie a megbélyegzéstől, sokkal többen mernének segítséget kérni. Amíg a függőséget bűnnek és szégyennek tekintjük, addig a nők titokban fognak küzdeni a démonaikkal. Legyünk hát elfogadóbbak és tanúsítsunk empatikus hozzáállást és segítőkészséget, ha azt érezzük, hogy egy barátunknak szüksége van ránk.
Ha téged érint a probléma, akkor pedig próbáld megérteni, hogy a segítségkérés nem a gyengeség, hanem a létező legnagyobb bátorság és az önszeretet jele. Senki sincs egyedül ebben a harcban, mert a megfelelő szakemberrel és támogatással a legmélyebb, láthatatlan csapdából is van kiút, és vissza tudod nyerni az irányítást a saját életed felett!
