A párkapcsolatnak nem feltétlenül arról kell szólnia, hogy sülve-főve együtt vagyunk, és mindig csak közös programokat szervezünk. Lehetnek olyan alkalmak, amikor “kimenőt” adunk a másiknak, és mi is találunk olyan elfoglaltságot, amit nélküle tudunk csinálni.
Tökéletes példa erre például az, hogy amíg ő elmegy sörözni a haverjaival, addig mi shoppingolunk a barátnőinkkel, vagy beülünk valahova meginni egy-két koktélt. A külön programot pedig akár rendszeressé is tehetjük, mondhatjuk például azt, hogy minden péntek este megismételjük.
Adódhatnak azonban olyan napok, amikor ugyan mi találkozunk a barátnőinkkel, a társunk haverjai nem érnek rá, így ő egyedül marad otthon. Ekkor sem feltétlenül kell unatkoznia… Ha nem akarjuk élmények nélkül hagyni, akkor meglephetjük a LoveSexshop.hr maszturbátorainak egyikével, hogy bátran foglalatoskodjon azzal, míg mi haza nem érünk.
Amikor a férfi “kimenőt” kap
Sok nő ragaszkodik ahhoz, hogy a párjuk a szabadidejüknek minden egyes percét velük töltse, és csak olyan programokat szervezzen, aminek ők is részesei.
Félnek elengedni őket, hogy csapjanak a haverokkal egy görbe estét, vagy kicsit kiszellőztessék a fejüket, és ne kelljen semmi másról beszélgetniük, csak a fociról vagy a nőkről. Sőt, sokan még azt sem merik megtenni, hogy egyedül hagyják otthon a kedvesüket.
Ez azonban nagy hiba, hiszen sok esetben a külön töltött idő hozza meg igazán a vágyat arra, hogy utána újra együtt legyenek. Ha egy pár állandóan együtt van, és mindenhova együtt megy, akkor az könnyen oda vezethet, hogy eltűnik az izgalom, ami miatt vonzódni kezdtek egymáshoz, a szenvedély helyét pedig az unalom váltja fel.
Jól jön egy kis segítség, ha rátör a szexuális éhség
Valljuk be, talán mindannyian megtapasztaltuk már, milyen az, amikor nekünk épp nincs kedvünk a szexuális együttléthez, a párunk viszont épp ezer lángon ég, és kielégülésre vágyik.
A fent említett webshopban kapható, kifejezetten férfiaknak kifejlesztett szexuális segédeszközök nem csak azért lehetnek hasznosak, mert érzéki élvezetekben részesítik a magányos estéken a párunkat.
Azért is jó, ha kéznél vannak, mert így többé nem lesz gond, ha nekünk épp nincs kedvünk hancúrozni, amikor őt éppen fűti a szenvedély. Természetesen egy egészséges párkapcsolatban a férfi ezt sosem vetné a nő szemére, és nem csinálna belőle problémát.
Ugyanakkor minden bizonnyal jól esne neki, ha csillapíthatná a szexuális éhségét, és ehhez nem a két kezét kellene használnia. A klasszikus módszer bár mindig beválik, de egy maszturbátor sokkal különlegesebb élményeket nyújt. Így nekünk sem kell lelkiismeretfurdalást éreznünk, hogy az ágyakrobatika helyett inkább az alvást vagy egy jó könyvet választottunk.
Talán még számunkra is izgalmas élmény lehet…
Ha pedig megjön a kedvünk az intim együttléthez, és benne vagyunk valami újban, akkor akár végignézhetjük, ahogy a párunk belemerül a játékszerek használatába. Ez számunkra is izgató lehet, és feltüzelheti bennünk a vágyat.
Fedezzük fel a szexuális segédeszközök világát, és engedjünk a csábításnak!