Görögország csodálatos tájai, kulturális öröksége évről évre rengeteg embert vonz. Vannak olyan helyszínek, amelyek egyszerűen egyetlenegy nyaralás során sem maradhatnak ki. Ha éppen most tervezünk utazni, vagy már a jövő évi kalandokon gondolkodunk, érdemes egy listát felállítani minél hamarabb.
Ezernyi sziget közül választhatunk
Természetesen az előkészületek nem csak annyiból állnak, hogy kiválasztjuk az úti célt és már szállhatunk is a repülőre. Mindenképpen szükség lesz a megfelelő biztosítás megkötésére is, hogy valóban gondtalan legyen a pihenés, ebben pedig a Genertel Biztosító tud segíteni. A legnépszerűbb turistahelyszínek nemhiába olyan népszerűek, mivel Görögország kristálytiszta tengerrel vár minket, de azért más látnivalók is akadnak.
Kezdjük a sort az egyik közkedvelt célponttal, ami nem más, mint Santorini. Ha egy romantikus nyaralásra vágyunk, nem igazán lesz jobb választás. A legismertebb görög szigetekhez tartozik, fehér házak, kék kupolás templomok és lenyűgöző naplemente az ismertetőjegyei. Tökéletes helyszín egy nászútra, de egy lánykéréshez is megfelelő körülményeket teremt. Fira és Oia városai mesés kilátást biztosítanak, a szűk, macskaköves utcák pedig valódi különlegességnek számítanak.
Ha már erre járunk, mindenképpen nézzünk el Akrotiribe, az ókori minószi városba, ami a déli részen található. Egy vulkánkitörés pusztította el a várost, de a romjai a mai napig megmaradtak. Ha jóval mozgalmasabb élményre vágyunk, irány Mykonos, ami tele van tengerparti klubbal, étteremmel és bárral. Az éjszakai élet pezsgő, a strandok gyönyörűek, mindezt a festői óváros foglalja keretbe.
A kultúra szerelmeseinek ideális hely Kréta, ami kifejezetten egyedülálló tájakat kínál, Hegyek, olajfaligetek, izgalmas strandok és a Knósszosz palotát sem szabad kihagyni. A legendás Minotaurusz történetéhez kapcsolódik, ráadásul csodálatos freskókat, labirintusszerű épületmaradványokat láthatunk.
Irány az öböl!
Ha öböl, akkor Zakynthos, ahol még egy elsüllyedt hajóroncs is látható, a sziget pedig a vízi sportok kedvelőinek is egyaránt ideális helyszín. A Kék Barlangokat is érdemes meglátogatni, ahova hajóval tudunk eljutni, és szabadon fürdőzhetünk, de akár búvárkodhatunk is, hogy megnézzük, mit rejt a gyönyörű tenger.
A jó öreg Rhodosz
Hosszú évtizedek óta tartja népszerűségét a Dodekanészosz-szigetek legnagyobb tagja. Gazdag történelemmel rendelkezik, és óvárosa az UNESCO világörökségéhez tartozik. Itt van Lindus, a festői falu, ami egy népszerű turisztikai célpont. Milos már egy kevésbé ismert hely, de legalább annyira csodálatos.
Arra azért érdemes figyelni, hogy nyáron tikkasztóan meleg van Görögországban, ezért könnyű napszúrást kapni vagy éppen kiszáradni. Mindig alaposan tervezzük meg az utazást, és legyünk elővigyázatosak, hogy valóban önfeledt és emlékezetes legyen a pihenés.