Az ünnepi várakozás idejében, advent négy vasárnapján az adventi koszorúk négy gyertyáját egyesével gyújtjuk meg, melyek mindegyike más-más jelentéssel bír. A hagyomány szerint az adventi koszorúkat három lila és egy rózsaszín gyertya díszíti. Az első lila gyertya a hitet, a második lila gyertya a reményt, a harmadik gyertya, amely rózsaszínű, az örömöt, a negyedik, lila gyertya pedig a bűnbánatot jelképezi. A gyertyák színeit manapság már nem feltétlenül a hagyomány szerint választjuk meg, az adventi koszorúk formája pedig igen változatos, sokszínű lett az utóbbi évtizedben. Most hoztunk neked egy szuper fotóválogatást, amely inspirálhat az idei adventi koszorú kiválasztásakor.
Ha igazán elegáns adventi koszorút szeretnél, akkor válassz olyat, amelyet hosszú, vékony gyertyák díszítenek. Az elmúlt években ezek a koszorúk egy kicsit háttérbe szorultak a széles, nagy gyertyákkal dekorált koszorúk mellett, pedig a megjelenésük igazán kecses és elbűvölő:
Ha maradnál a mostanában divatos, nagyobb gyertyákkal készülő adventi koszorúknál, akkor egy semleges színnel soha nem nyúlhatsz mellé:
Igazi karácsonyi hangulatot varázsolsz már december elején is az asztalra egy piros-zöld színkombinációban készült adventi koszorúval:
Ha pedig egy kissé rusztikus dekorációra vágysz, akkor óarany gyertyákkal készített adventi koszorút keress:
A hűvösebb színeket kedvelőknek kék vagy zöld színekben készült koszorú lesz a tökéletes választás:
Ha az otthonod ünnepi dekorációjához valami nőiesebb, kifinomultabb darab illene, akkor bátran kísérletezz a rózsaszínű adventi koszorúkkal:
Termésekből fehér gyertyákkal igazán természetközeli darabokat alkothatunk:
Bár az utóbbi évben a fenyőágakkal és szárított növényekkel készült adventi koszorúk kerültek előtérbe, azért még egy-két alkotónál egészen biztosan idén is elérhetőek lesznek a korábban divatos, műszőrme alapra készült, figurákkal és díszítésekkel telepakolt darabok, amelyek még mindig nagyon sokak kedvencei:
Ha pedig úgy döntesz, hogy az idei adventi koszorúdat saját magad szeretnéd elkészíteni, itt van néhány egyszerű, mégis mutatós ötlet, amit könnyen kivitelezhetsz. Szerezz egy fatálcát, vagy tortatartót, helyezz rá gyertyatartó talpakat, rakj bele gyertyát és dekoráld kedved szerint: