Hányszor jutott már eszünkbe az, hogy komolyabban kellene foglalkozni a pénzügyeinkkel, mégsem tettük meg az első lépést? A hasonló kérdések sokak számára igen ijesztőnek tűnnek, holott már néhány egyszerű trükk segítségével is jelentős változásokat érhetünk el. Az alábbiakban ezekre koncentrálunk, és azt vizsgáljuk, milyen pénzügyi döntések meghozatala segíthet a nagyobb anyagi biztonság és a nyugodt jövő felé vezető úton.
1. Nyissunk egy, a céljainknak megfelelő bankszámlát
Egy bankszámla megléte ma már alapvető elvárás, hiszen a legtöbb esetben ide érkezik a fizetésünk, de innen indítjuk az utalásokat és itt rendezzük a számláink kiegyenlítését is, az azonban egyáltalán nem mindegy, hogy ennek milyen fenntartási költségei vannak. A bankszámla vezetéséért természetesen díjat kell fizetni, ennek havi vagy éves összegét azonban időnként érdemes felülvizsgálni. Ha az ezzel kapcsolatos kiadások indokolatlanul magasnak tűnnek, ismerkedjünk meg más bankok ajánlatával is, hiszen könnyen lehet, hogy az életkorunkból, munkakörünkből vagy egyéb helyzetünkből adódóan valamilyen kedvezményre is jogosultak lehetünk.
2. Vezessünk költségvetést
Minden tudatos pénzügyi terv alapja egy jól kidolgozott költségvetés. Ebben írjuk össze a biztos bevételeket és a fix kiadásokat, így a lakbért, a lakáshitel törlesztőrészleteit, a biztosítási díjakat és a közüzemi számlákat: ha ezzel megvagyunk, tisztábban láthatjuk azt, hogy havonta milyen összeggel tudunk szabadon gazdálkodni.
A költségvetés elkészítése során érdemes azt is átgondolni, hogy mik a hosszú távú terveink: ha tudjuk, hogy milyen célokat szeretnénk 5, 10, esetleg 20 év múlva megvalósítani, könnyebb lehet tudatosan elindulni azok felé.
3. Hozzunk létre egy vésztartalékot
Váratlan események bármikor bekövetkezhetnek: egy autójavítás, egy hűtőcsere vagy valamilyen egészségügyi kiadás is komoly anyagi terhet róhat ránk, ha nem vagyunk erre felkészülve. Ideális esetben 3–6 hónapnyi megélhetési költséget érdemes félretenni, ez azonban sajnos nem mindenki számára reális lehetőség: óriási segítséget jelenthet már az is, ha néhány tízezer forintot sikerül megtakarítani, melyhez csak akkor nyúlunk, ha tényleg szükség van rá. Hozzunk létre egy, a bankszámlánkhoz tartozó megtakarítási alszámlát, és minden hónapban helyezzünk át ide egy kisebb összeget: ha bajba kerülünk, hálásak leszünk ezért.
4. Váltsuk ki a kedvezőtlen adósságokat
Ha korábban egy szorult helyzetünkből csak egy hitelkártya-tartozás vagy egy kedvezőtlen személyi kölcsön tudott kihúzni minket, annak havi részletei hosszú időre megkeseríthetik a mindennapjainkat. A tartozásokat persze rendezni kell, ha azonban szeretnénk csökkenteni a havi kiadásokat, érdemes utánanézni annak, hogy igényelhetünk-e egy kedvezőbb kamatozású, esetleg hosszabb futamidejű kölcsönt, melynek segítségével a meglévő hitelt rendezhetjük; ha így teszünk, lehetséges, hogy hosszabb ideig tart a törlesztés, de a hónap végén több pénz marad a számlánkon, melyet más célokra is fordíthatunk.
5. Fektessünk önmagunkba
Ha olyan befektetésre vágyunk, ami idővel szinte biztosan megtérül, fordítsunk egy kis figyelmet önmagunk fejlesztésére. Vegyünk részt személyes vagy online képzéseken, tanuljunk meg új készségeket vagy nyelveket: ha így teszünk, növelhetjük az önbizalmunkat, de ami talán ennél is fontosabb, hogy javíthatjuk az esélyeinket a munkaerőpiacon is.
Kezdjünk bele már ma!
Ha szeretnénk egy kicsit tudatosabban élni a mindennapjainkat, és egy biztosabb, kiegyensúlyozottabb jövőt teremteni magunknak, az ide vezető utat nekünk kell végigjárni. Kezdjünk bele minél hamarabb, hiszen minden apró lépés nagy jelentőséggel bírhat. Egy pénzügyi tanácsadó, de egy tapasztaltabb barát vagy családtag is szolgálhat hasznos tanácsokkal, merjünk tehát segítséget kérni: nem fogjuk megbánni.
Ez a cikk egy fizetett promóció, támogatott tartalom, megrendelője az K&H Bank Zrt. A cikkben hivatkozott termék vagy termékek részletei és feltételei a K&H Bank személyes ügyfélpontjain és honlapján (www.kh.hu) érhetőek el.