vállalkozásépítés

Hogyan lehet egy álomból igazi vállalkozás?

Bizonyára elképzeltük már, hogy milyen érzés lenne egy sikeres vállalkozást vezetni. Végre azt csinálnánk, amit valóban szeretünk, és ebből nagyszerűen meg is tudnánk élni. Azonban a vállalkozók útja gyakran rengeteg kihívást rejt magában, és a sikerre sincs mindig garancia. Hogyan válthatjuk valóra a jövőbeli vállalkozásunkkal kapcsolatos álmainkat? Mutatjuk a legfontosabb tippeket!

1. Tervezzünk lépésről lépésre!

Mielőtt még a meg nem keresett pénzünket költenénk el fejben, először is gondoljuk át, hogy milyen lépéseket kell tennünk a vállalkozásunk elindítása érdekében. Készítsünk erről egy listát, amelyben pontosan meghatározzuk, hogy kikkel kell felvennünk a kapcsolatot.

Első körben tanácsos egy könyvelővel konzultálni. Miután ismertettük a terveinket és a költségvetésünket, illetve a várható bevételünk összegét is, a könyvelőnk már tudni fogja, hogy milyen adózási formát érdemes választanunk. Előfordulhat, hogy adózási szempontból alanyi adómentes egyéni vállalkozóként járunk a legjobban, de az is, hogy már a kezdetektől fogva Kft.-t tanácsos indítanunk.

Ha Kft. alapítása mellett döntünk, akkor a cégalapításhoz egy ügyvédre is szükségünk lesz. Ezzel kapcsolatban a könyvelőnk részletes tájékoztatást fog nyújtani, és valószínűleg egy megbízható ügyvédet is ajánlani fog számunkra. Szerencsére a vállalkozás indítása gördülékeny folyamat, és lényegében néhány napon belül alapíthatunk egyéni vállalkozóst, Kft.-t és Bt.-t vagy egyéb vállalkozási formát is.

2. Kérjünk segítséget szakértőktől!

Immár hivatalosan is elindítottuk a vállalkozásunkat, azonban a neheze még csak most jön. Ugyanis bevételt kell termelnünk, ami önerőből nem biztos, hogy könnyű feladat lesz.

Ha nem vagyunk jártasak a marketingben, akkor már az elejétől fogva dolgozzunk együtt egy tapasztalt marketing ügynökséggel. Persze próbálkozhatunk amatőr kampányok készítésével, azonban így valószínűleg csak a pénzünket égetjük majd. Legyen szó közösségi média marketingről vagy Google hirdetések készítéséről, inkább kérjünk fel valódi szakértőket a feladatra. Habár ez extra kiadással jár, de ha be szeretnénk indítani az üzletünket, akkor ezen semmiképp nem érdemes spórolni.

Ha csomagküldő tevékenységet végzünk, akkor egy profi logisztikai partnerre is szükségünk lesz. Akár hagyományos vagy webshop logisztika iránt érdeklődünk, válasszunk rutinos céget. Ugyan csábító lehet a legolcsóbb szállítmányozó partnerrel szerződést kötni, de ha a csomagjaink sérülten vagy késve érnek célba, azzal pillanatok alatt porig rombolhatjuk a presztízsünket.

TIPP: Ha webshop logisztikai céget keresünk, fontoljuk meg a fulfillment lehetőségét is. Fulfillment segítségével ugyanis nem kell saját raktárat fenntartanunk, hanem a beérkező rendeléseinket a logisztikai cég kezeli a saját raktárukon keresztül – ők készítik elő és viszik házhoz a csomagokat, aminek köszönhetően rengeteg időt és energiát spórolhatunk.

3. Legyünk türelmesek!

Az álmainkban minden bizonnyal pillanatok alatt sikeres vállalkozást építünk, de a valóságban ez sajnos nem mindig megy ilyen könnyen. Gyakran fél évig vagy egy évig is kőkeményen kell dolgoznunk azért, hogy legalább egy minimális profitra szert tegyünk. Azonban kitartással és tanulással, illetve precíz tervezéssel előbb-utóbb beérik majd a munkánk gyümölcse.

Egyeztessünk havi szinten a könyvelőnkkel, és akár kérjünk segítséget egy pénzügyi tanácsadótól is. Vállalkozásunk pénzügyi stabilitását pedig soha ne kockáztassuk. Inkább haladjunk lassan, de biztosan, minthogy kétes marketing kampányokba vagy üzleti lehetőségekbe fektessünk. Maradjunk a realitás talaján.

Fenti tippjeink segítségével végre felépíthetjük álmaink vállalkozását. Legyünk tudatosak és motiváltak már a legelejétől kezdve, és tegyünk minden nap proaktívan a sikerért. Amit pedig nem tudunk saját kezűleg megoldani, azt szervezzük ki külsős szakértők számára. Merítsünk erőt az álmainkból, és vágjunk bele minél hamarabb üzletünk felvirágoztatásába!

Kérjük, támogass bennünket egy megosztással!

Vissza az oldal tetejére