Ma már szinte alig van megkülönböztetés a munkaerőpiacon: nők és férfiak is bátran jelentkezhetnek szinte bármilyen munkakörre
Ma már új világ van, a munkahelyi egyenjogúság pedig az egyik leginkább felkapott téma a közvéleményben. Az álláskeresés során pedig mindenki nyíltan és bátran jelentkezhet bármilyen munkára. Munkalehetőségekből van bőven hazánkban, nem csupán a fővárosban, a vidéki régiókban is. A legnagyobb vidéki város, Debrecen például előkelő helyet foglal el foglalkoztatás terén. is
A helyi álláskereső oldalon oldalon található url épp azokat a pozíciókat gyűjti össze, ahol nem az számít, ki milyen nemű, hanem hogy lehet rá számítani. A cél az, hogy mindenki megtalálja a maga helyét – akár egy raktárban, akár egy gyártósoron, akár takarítóként, akár egy logisztikai csapat tagjaként. A Debrecen állás főoldalán pedig még több lehetőséget lehet felfedezni.
Fizikai munka nőként? Így lehet megkapni az adott munkát a férfi jelentkezőkkel szemben
Először is: bátorság kell. A nők gyakran érzik úgy, hogy „nem veszik majd őket komolyan” vagy „úgysem választanak engem, mert nem vagyok elég erős”. Pedig egy jól megírt önéletrajz, egy világos motivációs levél, és némi magabiztosság már fél siker. A munkáltatók egyre kevésbé gondolkodnak sztereotípiákban. Ők azt keresik, aki pontos, kiszámítható, terhelhető – ezek pedig nem nemfüggő tulajdonságok.
Fontos kiemelni azt is, hogy a legtöbb betanított fizikai munkához nem feltétlenül szükséges komoly izomerő. Egy gyártósori operátor feladata például inkább figyelmet és monotóniatűrést igényel. Egy csomagoló vagy szortírozó pozícióban a precizitás az első számú elvárás. Persze vannak olyan munkák is, ahol valóban számít a fizikai teljesítmény, de sokszor itt is megoldható, hogy csapatban, eszközökkel, gépekkel dolgozzanak – így a terhelés eloszlik.
Sok ember fejében tehát még mindig él a kép, hogy az erős, kétkezi munkát csak férfiak végezhetik. De ha körbenézünk ma egy gyárban, raktárban vagy logisztikai központban, már más arcokat látunk. Olyan nőkét, akik pontosan, figyelmesen és elképesztő kitartással végzik ugyanazt a munkát, amit régen kizárólag férfifeladatnak hittek. Nem az számít, ki mekkorát bír emelni, hanem az, ki hogyan gondolkodik, hogyan szervezi meg a napját, és mennyire lehet rá számítani.
Egyenjogúság a munkaerőpiacon és biológiai, fizikai adottságbeli különbségek
A modern munkahelyek sem ugyanazok, mint régen. A gépek egyre többet segítenek, a munkavédelmi előírásokat komolyan veszik, és már nem az izomerő a fő szempont, hanem a megbízhatóság. Itt jön képbe sok nő előnye: kiválóan tudnak koncentrálni, türelmesek, nem riadnak vissza az ismétlődő, monoton feladatoktól, és legtöbbször pontosabbak is. Ezek olyan tulajdonságok, amikre minden munkaadó építhet.
Sokan most veszik csak észre: a vegyes munkahelyi csapatok hatékonyabban működnek, kevesebb a feszültség, jobban megy a kommunikáció, és valahogy gördülékenyebben mennek a dolgok. Nem elég azt mondani, hogy „a nők is képesek rá” – látni kell, hogy már csinálják is, nap mint nap. A munkájuk érték, a jelenlétük pedig nem kivétel, hanem természetes része a munka világának. És ez így van jól.
Természetesen nem szabad megfeledkezni az egyes biológiai és fizikai adottságbeli különbségekről, korlátokról és szempontokról sem. Ahogy a sportban, úgy a munkaerőpiacon is tény, hogy egy férfi más teljesítményre lehet képes adott idő alatt, mint egy nő. Nem jobb vagy rosszabb, de nem ugyanaz. Ott van továbbá a szülés is, ami miatt szintén előnyben érezhetik magukat a férfiak, hiszen ők nem esnek ki ezáltal jó ideig a munkaerőpiacról bizonyos idő után és között.











