A fehérjebevitel jelentőségét mi, nők hajlamosak vagyunk a sporthoz vagy az izomépítéshez kötni, és nem is gondolunk bele, milyen fontos tápanyag ez számunkra. Az utóbbi években azonban szerencsére elkezdett a helyére kerülni, mekkora is a szerepe a kiegyensúlyozott étrendben.
A fehérjebevitel ugyanis szerepet játszhat az általános energiaszint kialakításában, kapcsolódhat a jóllakottság érzéséhez és a szervezet regenerációjához is. A hangsúly azonban nem a mennyiségen, hanem sokkal inkább a minőségen és az egyéni igényeken van.
Miért olyan fontos a fehérje?
A fehérje a szervezet egyik alapvető építőanyaga, például ebből épülnek fel az izmok, szervek szövetei, kötőszövetek, a haj, de fehérje szükséges a hormonok, az immunrendszer vagy bizonyos emésztő enzimek felépítéséhez is . Átlagos, kevés mozgással járó életmód mellett általában normál étkezéssel fedezni tudjuk a szükséges fehérjemennyiséget, de adódhatnak olyan élethelyzetek, amikor ez valóságos kihívást jelent – például speciális étrend vagy fokozott fizikai terhelés mellett.
A Szafi kínálatában megtalálható fehérjék kényelmesebb formában segíthetik a fehérjebevitelt. Letisztult, növényi összetevőkből készülő termékek, amelyeket dietetikus szakértők állítanak össze, hogy garantáltan a szervezet számára legoptimálisabb összetételt kaphassuk.
Különbség fehérje és fehérje között
A fehérjék között jelentős különbségek lehetnek emészthetőség, forrás vagy felhasználási cél szerint is. Egyesek gyorsabban szívódhatnak fel, míg mások lassabban. Eltérés mutatkozhat az egyéni preferenciákban is. Vannak, akik számára a növényi alapú fehérjék kíméletesebb megoldást jelentenek, de vannak, akik a tej alapú termékekre esküsznek.
Amikor fehérjekészítményt vásárolunk, mindig vegyük figyelembe az esetleges intoleranciákat és az ízlésbeli sajátosságokat. A választott fehérjepor vagy -szelet akkor jelent majd számunkra valódi segítséget, ha hosszú távon is a mindennapjaink részévé tud válni.
Mennyi fehérjére van szükségünk?
Ha már tudatosítottuk magunkban, hogy nőként is szükségünk van az ideális mennyiségű fehérje napi szintű bevitelére, akkor már csak az van hátra, hogy meghatározzuk, mennyi is ez az ideális mennyiség. Jellemzően több tényező is befolyásolja, hogy mennyi fehérjére van szüksége a szervezetnek: így függ a testsúlytól, az aktivitási szinttől, de az életkortól és az életmódtól is.
Általánosságban egy kevésbé aktív, felnőtt, egészséges ember számára az ajánlott minimum 0,8-1,0 gramm fehérje/testsúlykilogramm naponta. Ez azonban számos esetben lehet magasabb, például menopauza után, vagy rendszeres sportolás esetén, így a fehérjeigény akár 1,2-2 gramm is lehet testsúlykilogrammonként. Ha pontosan szeretnénk meghatározni a fehérjeigényünket, kérjük szakértő dietetikus segítségét.
A magasabb fehérjeigény vagy speciális diéta miatt korlátozó étrend esetén a fehérjekészítmények segítségével ez a napi mennyiség gyakran tervezhetőbb és könnyen kivitelezhetőbb, azonban mindig törekedjünk arra, hogy elsősorban változatos, egészséges táplálkozás útján fedezzük a tápanyagszükségletünket.
Ne feledjük, hogy a fehérjetartalmú készítmények csupán kiegészítik, de nem helyettesítik a kiegyensúlyozott étrendet!
A fehérje bevitelének optimális tervezésével tehát hozzájárulhatunk az egészségünk megtartásához, azonban fontos, hogy mindezt az egyéni igényeinkhez igazítsuk.











