boldogság keresése

6 dolog, amit ne csinálj, ha boldog és sikeres akarsz lenni

Rendkívül fontos, hogy miként gondolkodunk és beszélünk önmagunkról. Talán elsőre hihetetlennek tűnik, de valójában a legtöbb félelmünket mi saját magunk generáljuk és tápláljuk a negatív gondolataink által. Mindig figyelj oda, hogyan nyilatkozol magadról és miként gondolkodsz.

Hagyj fel a negatív mondatok mantrázásával

Hajlamosak vagyunk saját magunkkal kapcsolatosan sokkal több negatív gondolatot, mondatot megfogalmazni, mint pozitívat. Érdekes, hogy ha azt kérik tőlünk, mondjunk 10 pozitív tulajdonságot, ami jellemző ránk, sokkal nehezebben és több idő alatt fogalmazzuk meg, mintha azt kérik, mondjuk 10 negatív tulajdonságot. Minden embernek van egy egészséges önkritikája magával szemben, de hajlamosak vagyunk ezt néha túlzásba vinni. Egy-egy feladat megoldása előtt vagy éppen valamilyen nehézséggel szembenézve hamarabb jutnak eszünkbe a „nagyon nehéz” vagy a „nem tudom megcsinálni” kezdetű mondatok, mint a „képes vagyok rá” kezdetűek. Ezzel alapvetően nincs semmi gond, amíg csak egyszer-egyszer fordul elő, de ha ez szokásunkká válik, és nem teszünk semmit azért, hogy ezektől a negatív gondolatoktól, beidegződésektől megszabaduljunk, az megkeseríti az életünket.

Tudatosan kezdd el figyelni a gondolataidat, a „nem tudom megcsinálni” és hasonszőrű mondatokat azonnal helyettesítsd magadban egy „képes vagyok rá”, vagy „meg fogom csinálni” kezdetű mondatokkal. Az elején nagyon furcsa lesz, és számtalan alkalommal fogod magad „kijavítani”, de egy idő után ez rutinná válik és megszokod, hogy pozitív, bíztató gondolatokkal segítsd és motiváld önmagad. A negatív mondatok a félelmeinket erősítik és ez nem szerencsés. Állítsuk át az agyunkat arra, hogy pozitívan nyilatkozzunk magunkról és az elért eredményeinkről, hogy ez is motiváljon bennünket, így lendületesebben és könnyebben tudunk majd nekifutni egy nehezebb feladat megoldásának is.

Fejezd be a panaszkodást

Ha időnként elmeséled a barátodnak vagy a szeretteidnek, hogy milyen nehézségeken mész éppen keresztül, az teljesen rendben van, lehet, hogy tanácsokkal vagy egy jó szóval még segíteni is tudnak neked. De az állandó panaszkodás csak energiavámpírrá tesz, és nem csupán a környezeted fog egy idő után messziről elkerülni téged, de te is egyre pocsékabbul fogod magad érezni a bőrödben. Problémák és megoldásra váró feladatok mindig akadnak az életben, de a panaszkodás helyett próbálj meg inkább a megoldásra fókuszálni és ne ragadj meg a gödörben, ne hagyd, hogy felemésszen az önsajnálat.

panaszkodás

 

Ne túlozz, légy reális

Ésszerűen beszélj a teendőidről, reálisan fogalmazd meg a gondolataidat. „Vagy ezerszer mondtam már, hogy ne ess túlzásokba…” Ugye, mennyire rosszul hangzik ez a mondat? 🙂 Ne mondd azt, hogy milliónyi dolgom van a héten vagy ezer dolgom van ma, mert ezzel csak azt éred el, hogy folyton túlterheltnek fogod érezni magad. Gondold végig, ténylegesen mennyi feladatot kell ma/a héten elvégezned és ha nem is pontosan, de hozzávetőlegesen reálisan nyilatkozz ezekről akár másoknak beszélsz a teendőidről, akár magadban gondolod végig és állítod össze a heti teendőlistádat.

Ne használd a „kellene” szót

A „kellene” az egyik olyan szavunk, amelyet igen gyakran és előszeretettel használunk olyan helyzetekre vonatkoztatva is, amelyek esetében valójában nincs is szükségünk rá. „Fel kellene hívnom XY-t a héten”, „Le kellene ugranom holnap az edzőterembe”.

Ez a szó valójában egy kényszerérzetet teremt számunkra, mert azt sugallja, hogy kell, kötelező, de igazából nincs is hozzá kedvünk. Ezt a szót próbáld kerülni és helyettesítsd olyan szavakkal, amelyek valóban leírják, mit miért akarsz, vagy éppen nem akarsz megtenni. Például: „XY-nak megígértem, hogy ezen a héten felhívom, ezért csütörtök délutánra beírom a feladatlistámba és akkor felhívom, hogy megválaszoljam a kérdéseit, ezzel is segítve az együttműködésünket.” Vagy: „Holnap lemegyek az edzőterembe délután 4 és 5 óra között edzeni, hogy ledolgozzam a súlyfeleslegem és ne legyen bűntudatom, amiért itthon ültem az edzés helyett.” vagy „Kissé fáradt vagyok, mert túlzsúfolt volt a hetem, ezért nem megyek le holnap edzeni, hanem holnapután délelőtt szaladok le egy óra edzésre.”

Ha a „kellene” szót kiiktatod a szótáradból, azzal segítesz magadnak, hogy szelektáld a feladataidat. Amit nagyon nem szeretnél és nem is feltétlenül muszáj megtenned, egyszerűen engedd el, pakold ki az életedből azokat a dolgokat, amelyeket nem szívesen csinálsz és nem is kötelező.

Ne aggodalmaskodj folyamatosan

Már korábbi cikkeinkben is írtunk arról, hogy a túlzott aggódás csak az energiánkat emészti fel, de a problémát vagy a feladatot nem oldja meg. A túl sok aggódás elrontja a napunkat/hetünket és megfoszt minket attól, hogy igazán jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ha úgy érzed, nagyon aggódsz valamilyen esemény vagy feladat miatt, akkor gondold végig észérvekkel, hogy van-e alapja az aggodalmaidnak és miből ered a félelmed. Az aggodalmaknak nagyrészt nincs valódi alapja, csupán az ismeretlentől való félelem vagy a kevés önbizalom az, ami egy feladatmegoldás vagy egy esemény előtt aggodalomhoz vezet.

 

aggodalmaskodás

 

Ne rágódj a múlton

Sokszor hajlamosak vagyunk elmerengni, mi lett volna, ha adott eseményre máshogyan reagálunk a múltban, mi lett volna, ha másképpen döntünk, mi lett volna ha… és ezen egészen hosszú ideig is képesek vagyunk töprengeni. Ne feledjük el azonban soha, hogy a múltat nem tudjuk megváltoztatni, nem tudjuk átírni, így az egyetlen, amit tehetünk, az az elfogadás. Ami megtörtént, az már a múlt, de ha ezen kesergünk, azzal a jelent tesszük keserűvé és sivárrá. Nem véletlenül mondják, hogy aki a múltban él, az gyakran szomorú. A múltbéli dolgokat engedjük el, ne hagyjuk, hogy azokon pörögjön az agyunk. Ha hibáztunk, tanuljunk belőle, ha elveszítettünk valami fontosat, akkor gondoljunk rá jó szívvel, de ne hagyjuk, hogy ez elvegye tőlünk a jelen boldogságát. Éljünk a mában, gondoljunk a jövőre – de azt is mértékkel 🙂 – és tegyünk meg mindent azért, hogy a jövőnk szebb legyen és a jelenünket igazán élvezhessük.

Kedvenc háztartási gépeink

Tesla Coffeemaster ES400 kávéfőző darálóval

Tesla Robotstar IQ100 Intelligens robotporszívó

Happycall Axlerim Z turmixgép, fehér

Captain Jerky 110 aszalógép

PureLine 600 vízszűrő rendszer

Kérjük, támogass bennünket egy megosztással!

Kedvenc háztartási gépeink

Vissza az oldal tetejére